A sziderikus és a trópusi zodiákus története – az ellentmondások gyökerei

Nem vagyok történelemkutató, de logikai szempontból úgy gondolom, hogy a történelmi érvek két aspektusra épülnek: ténybeli bizonyítékokra és elméletekre. Az egyik kihívás a bizonyítékok hitelessége, míg a másik probléma az elméletek természetében rejlik. Az elméletek kizárólag a rendelkezésre álló tények alapján épülnek, amelyek mindig kockázatot hordoznak magukban, hiszen lehetnek hiányosak vagy nem megbízhatóak. Emellett vannak olyan elméletek is, amelyek más elméletek bizonyítékainak hiányán alapulnak. A történelmi viták tele vannak feltételezésekkel, amelyek skálája a logikustól a teljesen irreálisig terjedhet.

Az indiai asztrológia (Jyotish) rendkívül ősi eredetűnek számít, azonban a történelem korlátai a fennmaradt írott emlékekben rejlenek. Az ősi indiai bölcsek története messze megelőzi az írásos történelem kezdetét. Az indiai asztrológia a nagyobb védikus rendszer kiterjesztése, amely annyira régi, hogy nem ragadható meg a történelmi feljegyzések keretein belül.

Megkísérlem, hogy csak hiteles bizonyítékokra alapozva, logikus és ésszerű következtetésekkel mutassam be ezt a témát.

A zodiákus eredete és a babiloni csillagászat

A rendelkezésre álló történelmi bizonyítékok szerint széles körben elfogadott nézet, hogy a zodiákus jegyek Babilonban alakultak ki, és sziderikus rendszert követtek. A Spica csillag, vagyis a Chitra nakshatra, volt a fix referencia, amelyet a babiloni zodiákusban a 0° Kos ellentétes pontjaként határoztak meg (pontosabban a 29° Szűz környékén). Fontos megjegyezni, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján nincs nyilvános történelmi bizonyíték arra, hogy a zodiákus jegyek Babilon előtt jelentek volna meg, és az eredeti zodiákus jegyek csillagokra, nem pedig a napéjegyenlőségre vagy a napfordulóra épültek.

Az indiaiak mindig is a sziderikus rendszert használták, amit az előző fejezetben már bizonyítottam. Ezért az ősi zodiákus sziderikus jellegű volt, akár babiloni, akár indiai eredetűnek tekintjük.

Babiloni csillagászat

Fontos megemlíteni, hogy bár a babiloni asztrológia foglalkozott a tavaszponttal, sehol sem említik, hogy a Kos jegy a tavaszponttól indulna. Otto Neugebauer szerint, aki az ősi matematikai csillagászatról írt, a hosszúságokat nem a tavaszponttól számították, hanem a zodiákus jegyek sziderikusan rögzített végpontjaitól (History of Ancient Mathematical Astronomy, 594. oldal). A görögök azonban félreértették a tavaszpont jelentését, és ebből létrehozták a trópusi zodiákust.

Francesca Rochberg Babylonian Horoscopes című könyvében kifejti, hogy a Naphoz közeli bolygókat csillagokhoz viszonyítva határozták meg, nem jegyekhez. Az úgynevezett „titkos házakat” is csillagokhoz viszonyítva számították. A sziderikus rendszer ugyan használja a napéjegyenlőségi pontot, de a csillagokhoz igazítja azt, figyelembe véve a precesszió hatását.

A sziderikus és trópusi zodiákus közötti váltás története

A hellenisztikus zodiákus megszületése ad választ arra, hogy mi változott. A görög történész, Kallisthenész, aki Arisztotelész unokaöccse volt, Nagy Sándor keleti hadjáratát kísérve 331-ben Babilon elfoglalásakor babiloni csillagászati szövegeket vitt Görögországba. Ezek a szövegek különböző pontokon helyezték el a tavaszpontot, például 8°, 10° vagy 15° Kos jegyben. A görögök, akik nem tudtak a precesszióról, azt hitték, hogy a tavaszpont fix, és ennek alapján alkották meg a trópusi zodiákust.

Hipparkhosz 139-ben felfedezte a napéjegyenlőség precesszióját, de csak Ptolemaiosz 140-ben szabványosította a 0° Kos-t a tavaszpontként az Almagest-ben. Érdekes, hogy a görög horoszkópok gyűjteményében (Otto Neugebauer és H.B. Van Hoesen: Greek Horoscopes) nem található olyan horoszkóp, amely a 0° Kos-t a tavaszponthoz kötötte volna.

A trópusi zodiákus tudományos problémái

A trópusi zodiákus problémája abban rejlik, hogy eredeti kidolgozói – Hipparkhosz és Ptolemaiosz – geocentrikus világképet vallottak. Úgy hitték, hogy a Föld áll a középpontban, és minden égitest körülötte kering. Ez a nézet téves alapokra helyezte a trópusi rendszert.

A sziderikus rendszer ezzel szemben a csillagokhoz viszonyított, „fix” referenciapontokra épül, amelyek évezredek alatt alig mozdulnak el. Ezért stabilabb, tudományosabb és autentikusabb.

Következtetés

Miért kellene a Mars vagy a Jupiter helyzetét a Nap és a Föld térbeli viszonyához mérni, amikor rendelkezésünkre áll egy stabilabb referencia, a csillagok? A trópusi zodiákus alapja egy elavult geocentrikus világnézet. Itt az ideje, hogy a trópusi zodiákus végleg nyugovóra térjen, és helyet adjon a logikusabb, tudományosabb sziderikus rendszernek.

Történelmi és tudományos vonatkozások – A trópusi zodiákus gyenge pontjai

Az asztronómia és a tudományos tények területén a modern trópusi zodiákus érvei súlyosan megbuknak, különösen a sötét középkor utáni forradalmi felfedezések fényében. A probléma lényege, hogy a trópusi zodiákus kezdeti elképzelései a napéjegyenlőségek és napfordulók megfigyelésére épültek, ami akkoriban rendkívül hasznos számítási eszköz volt, még mielőtt a földrajzi hosszúság és szélesség fogalmait használták volna. Ez azonban csak a Nap–Föld–Hold rendszer éves és havi térbeli kapcsolatainak megértésére alkalmas, és nem arra, hogy az égitestek helyzetét a csillagokhoz viszonyítva pontosan meghatározza.

Egyszerű tények
Hipparkhosz és Ptolemaiosz, a modern trópusi zodiákus megalapozói, geocentrikus világnézetben hittek. Úgy gondolták, hogy a Föld áll az Univerzum középpontjában, és minden más bolygó (beleértve a Napot is) a Föld körül kering. Az akkori görögök zavarban voltak az égitestek relatív mozgásait illetően, és nem tudták eldönteni, hogy a Föld vagy a Nap mozog-e.

Ez a téves elképzelés vezetett oda, hogy a napéjegyenlőségi pontot szentnek tekintették. Hipparkhosz ugyan valószínűleg tudott az egyenlőségi pont precessziójáról, de azt vélte, hogy a csillagok távolodnak az egyenlőségi ponttól, nem pedig fordítva. Ez egy jelentős tévedés volt, amely a korabeli tudatlanságból fakadt.

A geocentrikus világkép volt az oka annak is, hogy a görögök az egyenlítői síkot kiterjesztették az űrre, és ezt kényszerítették rá minden égitest helyzetmeghatározására. Ez a logika nem a tradícióból, hanem az akkori primitív nézetekből eredt.

Csillagok mozgása és stabilitása
Egy csillag, mint például Aldebaran (Rohini), egy 5900 éves időszak alatt csak 10 szögpercet mozdul el szidereális értelemben, míg Antares (Jyeshtha) mindössze 0,1 szögpercet. Ez azt jelenti, hogy a szidereális rendszerben a csillagok valóban "fixek". A trópusi rendszerben azonban ugyanebben az időszakban ezek a csillagok 83 fokkal mozdulnak el az egyenlőségi ponthoz viszonyítva. Ezért a szidereális rendszer lényegesen stabilabb és autentikusabb, mivel a mai éjszakai égbolt majdnem pontosan ugyanúgy néz ki, mint a babiloni, egyiptomi vagy indiai ősi csillagászok idejében.

Logikai kérdések a trópusi rendszerrel kapcsolatban
Miért helyezzük egy olyan bolygó, mint a Mars vagy a Jupiter helyzetét a Nap és a Föld közötti térbeli kapcsolatra, amikor egy sokkal jobb, fix referenciapont (a csillagok) áll rendelkezésünkre? A trópusi zodiákus gyökere az ókori geocentrikus világnézetből ered, amelyet a modern heliocentrikus felfogás már régen megcáfolt.

Következtetések

A szidereális és trópusi vitát egy egyszerű logikai kérdés megválaszolásával zárhatjuk le: miért kellene egy égitest helyzetét a Föld és a Nap térbeli kapcsolatával meghatározni, amikor van egy sokkal stabilabb és tudományosabb rendszer, amelyet a csillagok biztosítanak?

A trópusi zodiákus, amely a sötét középkor "gyermekeként" született, megérett arra, hogy tiszteletteljes búcsút vegyen tőlünk. Az az alapvető elképzelés, amelyre épült, a mai tudományos világkép szerint tarthatatlan. Ehelyett érdemes a szidereális rendszert előtérbe helyezni, amely időtállóan tükrözi az Univerzum rendjét.